31 July 2010

Anya elhíresül

Szevasztok Skacok!

Az öndícséret mindig büdös, szokták volt mondani, ezért most inkább én 'postolom' jó angol-magyarsággal mondva a következő aktualitást. Vagyis hogy Tundi híres lett! Igen, benne van a neve a helyi hírharangban, a Brisbanenews július 28-i számában, a 15-ik oldalon. Gondoltam, meglepem azzal, hogy felrakom ide ezt a kis hírt, hadd legyen büszke arra amit elért ebben a kis afrikai étteremben, a MU'OOZ-ban nem kis munka, idegeskedés és harc árán.

Aki ismeri a körülményeket, amikkel nap mint nap meg kell küzdenie, beleértve a basáskodó főnökét, a jobbára írás- és angol-tudatlan afrikai asszonyokat, és azt a kiterjedt munkakört, amit kénytelen betölteni, az tudja csak igazán értékelni azt az elismerést, ami ebben a rövid cikkben megjelenik. Én a magam részéről támogatom amiben csak tudom, de azért mindig jólesik a kívülről jövő, őszinte, elismerő hang. Én tudom, hogy szívét-lelkét is beleteszi az itt készülő ételekbe, pedig hát ő úgy afrikai, mint ahogy én vagyok a dalai láma legkisebb fia. Már régóta kapacitálom, hogy ugyanezt magyar színekben, magyar étteremben vagy cukrászdában is meg tudná csinálni. De csak vigyázzatok, mert egyszer úgyis összejön és akkor azt nektek is ki kell próbálnotok!

Na, aki a cikket szeretné elolvasni, az itt találja meg: tehát július 28-i szám, 15. oldal

     http://www.brisbanenews.com.au/issues/794/index.html

Aki pedig merészebb és kipróbálná az afrikai ízeket, valamint szereti a frissen pörkölt kávét (merthogy az is van itt) ajánlom menjen el és rendeljen az étlapról. A cím, ahol az éttermet megtalálod:

     197-201 Baudesert Rd Moorooka.

És ha végképp nem értesz szót az eritriai felszolgálóval, kérd nyugodtan a magyar chefet! :-)>

András


3 comments:

  1. Gratulalunk Chef Tunde Csaszar, very impressive! Tovabi kitartast es ilyen szep sikereket kivanunk.

    udv Emo

    ReplyDelete
  2. Koszonom. Andras meglepett a bejegyzesel. Tunde

    ReplyDelete