18 December 2010

Feledésbe merült karácsonyok




Kedvenc karácsonyi zeném 

A gyerekek nagyon gyakran kérdezősködnek arrol, hogy milyen volt ez vagy az a gyerekkoromban. Ezzel aztán rendesen karban van tartva a memóriám. Karácsonykor persze mi is lehetne más a téma, mint gyermekkorom karácsonyai.
Persze mindre nem emlékszem, de vannak izek, illatok amik csak ilyenkor karácsonykor jönnek elő.
Emlékszem, mikor kicsi voltam mindig nagy hó volt  karácsonykor.
Nagypapám imádott ajándékozni, mindig odaadta előre az ajándékot, aztán a nagyim mehetett újat venni. Ezért nálunk egész decemberben karácsony volt. A nagypapám mindig 24-én délután elvitt sétálni, addig anyuék feldiszitették a fát. Nagyon szépek voltak a diszek. Voltak szép gyertyatartók, amiket fel lehetett csiptetni a fára, hiszen akkor még nem voltak elektromos égők. Imádtam a csillagszóró illatát ami a narancséval keveredett. Még ma is elfog a nosztalgia. Az egyik karácsonyi séta alkalmával nagyon hideg volt, láttam, hogy voltak házak ahol már fel voltak diszitve a fák. Mondtam a papának, hogy menjünk haza, mert biztos, hogy nálunk is volt a Jézuska. Igy hazafelé vettük az irányt, mondta várjam meg a kapunál majd ő megnézi, hogy ott vannak-e már az ajándékok és a fa. Visszajött, hogy nálunk még nincs semmi. Pontosan nem emlékszem hány kört csináltunk, de azt tudom, hogy jó párszor hazamentünk mert én nagy lázban égtem. Arra sajnos már nem emlékszem, hogy mi volt az ajándék. Évekkel később szóbakerült ez a karácsony és anyumék mondták, hogy mennyire sokáig tartott feldisziteni akkor a fát, mert apu nem tudta behozni a lakásba mert olyan magas volt. Vagy fél métert kellett levágni belőle. Mikor kicsi voltam  nekünk mindig a plafonig ért a fa, persze lehet, hogy csak azért mert én pedig kicsi voltam. Egyik karácsonykor kaptam szines ceruzákat, amiket aztán meg is kostóltam. Persze rosszul is lettem és egy rövid ideig összefonódtam a wc-vel. Anyukám pedig elrohant az orvoshoz aki ott lakott a faluban. Akkora hó volt, hogy még az árkot is betemette. Az orvos mondta anyunak, hogy húzza le az ablakot a kocsiban és figyeljen, nehogy  becsusszanak az árokba. Mondhatom mozgalmas volt az a karácsony.
Van, hogy csak az ajándékok jutnak mára már az eszembe. Például a babakonyha, amivel nagyon szerettem játszani, vagy a pisilős baba amihez kaptam egy mózes kosarat és egy babakádat.  Aputól a mikroszkóp, amivel aztán mindent megvizsgáltam, vagy a kis varrógép.
Nálunk minden karácsonykor fix menű volt, ettől nem volt eltérés. 24-én vacsorára halászlé és rántott hal krumpli salátával. A nagyim csinálta, és mondhatom nagyon finom volt. Bejglit sütőtt, amilyet azóta sem ettem. 25-én aztán már volt minden mert olyankor jöttek át a nagynénémék és az mindig nagy evés-ivás volt.

Emlékszem mekkora  csalódás volt, amikor kiderült, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot. Utána viszont lehetett keresgélni, hogy vajon hova dugták el anyuék a meglepetést. Sokkal izgalmasabb volt maga a keresgélés, mint az ajándék.
Ahogy felnőttem úgy halványultak el az emlékek.

Azokra a karácsonyokra szivesen gondolok vissza, amikor a gyerekek kisebbek voltak. Érdekes, hogy az Andrissal valahogy több emlék jut az eszembe. Az első karácsonyára kapott egy csomó teherautót, de akkor még csak 4 hónapos volt. A második karácsonykor apósom 24-én dolgozott ezért átjött anyosóm és a sógorom és ott is aludtak nálunk. Andris kapott egy akkor macit, mint ő maga. A fa egy kis asztalkán volt, alatta pedig az ajándékok. Andris meglátta a macit és felkiáltott majd odarohant és megpróbálta felkapni de nehéz volt ezért mind a ketten eldőltek.  Sógorom hozott egy kamerát, hogy megörökitse az ajándék bontást. Amit persze, soha sem láttunk külső okok miatt.
Majdnem megfeletkeztem arról a karácsonyról, amikor kiderült, hogy megtötrént a csoda és már hármasban ünnepelük:-)


Nem tudom miért de a Regivel nem maradtak meg úgy az emlékek. Róla valamiért még kisebb kori képek sem készültek olyan mennyiségben, mint az Andrisról. Aztán persze mára ezeket a hiányoságokat pótoltuk, mert most igyekszek minden eseményt megörökiteni.

A Regivel kapcsolatban emlékezetes volt az itt töltött első karácsony. Annyira örült minden apró ajándéknak, hiszen nem sok mindent hoztunk magunkal, igy játékokat sem.  Kapott egy kis péztárgépet, babákat meg pónit. Azt sem tudta, hogy melyiket bontsa ki és mivel játszon. Egy nagyon kicsi fánk volt, amit kaptunk. Ami mára már megnőtt és majdnem  a plafonig ér. Azt hiszem az egy nagyon emlékezetes karácsony volt, mert nem nagyon volt karácsonyi hangulat. Meleg volt és folyt rólunk a viz, fura igy karácsonyozni. Mára már megszoktuk, hogy amig otthon vacognak mi a medence mellett üldögélve ünneplünk. Nem is olyan rossz. Egy dolog hiányzik, az pedig a fenyő és a gyanta illat. De ha erősen koncentrálok előcsalom az agyam egy rejtett zugából és itt érzem ismét az orromban.

 Tünde

4 comments:

  1. Nálunk a mai napig ugyanez a 24-ei menü. :) A 2. és 3. nap menüje idővel kicsit változott, de a 24-dike ugyanaz.

    Én a nagymamámmal sétáltam mindig.

    Nálunk ő sütötte a sütiket. Isteni zserbót, mézes krémes sütit és bejglit. Olyat azóta sem ettem.

    A krémese világraszóló volt.

    Akkor még volt a fáknak illata. De évek óta nem érzem. Pedig egészen tavalyig igazi fát vettünk. De idén úgy döntöttünk, hogy ha már úgysincs illata, akkor veszünk egy műfenyőt. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Ha nem jön be, akkor jövőre visszatérünk az eredetire. :)

    Kellemes karácsonyi készülődést!

    ReplyDelete
  2. Koszonom Hella!
    Olyan jo neha elmerengeni ezeken a dolgokon. Apukam egeszen meghatodott, mikor elolvsata a postot. Nem is gondolta, hogy en meg emlekszem ezekre.
    Vajon ram hogyan fognak visszaemlekezni a gyerekeim?
    A mufenyo nem olyan rossz dolog. En itt lattam igazit is, abbol a hosszu levelu fajtabol, de mi nem vettunk.
    A diszek pedig sajna muanyagbol vannak, de sikerult talanom nehany uveg diszt is.
    Neked is minden jot es Boldog Karacsonyt a kis csaladodnak is:-)
    Tunde

    ReplyDelete
  3. Most újra elolvastam ezt a postodat.
    Vegyél illóolajokat! Én már beszereztem az ebayről egy-egy üvegnyi fenyő, fahéj, szegfűszeg és narancs illatot (mind 100%-os), azokkal fogok illatosítani karácsonykor. Igaz, nem olyan, mint az igazi, de hát ez van: műkarácsonyfához műillat :D
    Komolyra fordítva a szót, már kipróbáltam, hogy milyen és működik. A fenyőből sok kell, a szegfűszegből kevés, a narancsból sok kell, hogy megfelelő legyen az összeállítás.
    Vettem még más illóolajokat is, a hálószobában például eukaliptusz-borsmenta-kamilla illatot kevertem és nagyon kellemes, tisztítja egy kicsit a légutakat.
    Persze ezeket teamécsessel használom.

    ReplyDelete
  4. Koszonom, hogy olvasol meg annak ellenere, hogy en nem nagyon irogatok.
    Az illo olaj jo dolog, van itthon fenyo meg az elozo evbol a tobbit majd en is beszerzem, mert veszesen kozeleg az ido!

    Tunde

    ReplyDelete