24 January 2010

Visszatértünk

Hát, jó sokáig nem irtam, mentségemre szólva  nagyon elfoglalt voltam. Az elején kezdve:
először is a december azzal telt el, hogy befejeztem a vizsgámat és december 20-án postára is adtam. Most az erdményt várom. December 31-én dolgoztam utoljára a Regattában. Most még munkát keresek és a gyerekekkel vagyok itthon. Ilyen már nagyon régen volt, bevallom jól esik, hogy egy kicsit háziasszony lehetek. Egy csomó olyan kaját főzők, amiket eddig az idő hiánya miatt nem csináltam. A Regi nagyon jókat eszik. Decemberben a Regit el kellet vinni az ügyeletre mert valami olyat evett, amire allergiás. Áprilisra kaptunk időpontot az allergia vizsgálatra, addig igyekszünk vigyázni. A vérnyomása is kicsit magas volt, most kitiltottuk a sót az étrendjéből és persze a mienkből is.
A másik nagy dolog, hogy végigcsináltam a Hella oldalán is olvasható juhar szirupos méregtelenitő kúrát. Mindent elolvastam róla az interneten, aztán nagy elhatározással belevágtam. 8 kg ment le a tiz nap alatt, amit azóta sem szedtem vissza. Most még mindig nem eszem húst csak zöldségeket András legnagyobb örömére.

A karácsony nagyon szépen telt, a gyerekek örültek az ajándékoknak. A Regi kapott egy biciklit, az első alkalmakkor még nagyon félt felülni, de az új év első heteiben percek alatt (a szó legszorosabb értelmében) megtanult biciklizni. Nem hittem a szememnek, az egyik percben még csak gurult a bicóval a másik pillanatban már tekerte is. Nagyon ügyes!
Karácsonykor még a templolmba is eljutottunk. A Regi szerepelt egy kis betlehemi előadásban. Nagyon ugyessen megtanulta a szöveget és az énekeket, azóta naponta énekelgeti nekünk.

Most, hogy itthon vagyok minden délután kimegyek a gyerekekkel a medencébe fürdeni. Az András a hétvégén velünk tartott, de csak a medence szélén ücsörgött, de igy is tiszta viz lett - jó nagyokat nevettünk. Ezek az együtt töltött pillanatok nagy örömet okoznak mindannyiunknak.

A méreglenitésre visszatérve. Nagyon kemény volt a tiz nap. Az első kettő volt a legkönnyebb, a harmadik napon nagyon éheztem és ezt éreztem az ötödik napig. Az is megfordult a fejemben, hogy nem csinálom végig a tiz napot. De a hetedik napon úgy gondoltam, ha már idáig eljutottam, akkor már nem adom fel. Az egyik nehéz dolog az volt, hogy közben én főztem a családnak, a gyerekek voltak a főkóstolók. A másik, amikor elmentünk a tengerparta és a család ott eszegetett mellettem a fish & chips-ben vásárolt finomságokat én meg iszogattam a juhar szirupos löttyömet.

Hát kemény volt! Nagyon sok receptet elolvastam a neten a vegetáriánus ételekről, amiket most egy kicsit átdolgozva de itthon is megcsinálok. Tegnap például zöldség pörköltet csináltam, karfiol pörköltnek indult de volt más zöldség is itthon igy azokat is belefőztem. András kissé érzékeny a gluténra igy rizs- és kukorica lisztből készült tésztát készítettem a pörkölthöz. A Regi hatalmas adagott evett meg. A héten csináltam pizzát is élesztő nélkül, glutén mentes lisztből, sok zöldségel. Ennek az Andrisnál  volt nagy sikere, mert azt mondta, hogy ez a legjobb pizza, amit életében evett. Bevallom, régebben én a húst is hússal ettem volna, de most a méregtelenités után nem is nagyon kivánom, nagyon jól elvagyok a zöldségekkel és a gyümölcsökkel.
Ilyen volt a pizza sütés előtt:



   Az eredmény sütés után:


 Andris a "Púpos":






A Regi a karácsonyi betlehemi előadáson:


Egy kis kirándulás:





A gyerekeknek a jövő héten kezdődik az iskola. A Regi alig várja már, az Andris alig várja, hogy a szünet ismét elkezdődjön. Ő csak a szüneteket szereti az iskolában.
Most majd kicsit gyakrabban igyekszem jelentkezni, és nem ennyire elhanyagolni a blogot. Van még néhány dolog a tarsolyomban, amiről még akarok irni.

Tünde







6 comments:

  1. Ügyes vagy, hogy sikerült kitartanod a 10 nap alatt!! :)

    Én azóta január elején nekifutottam egy másodiknak is, de ott a 10. napon belerondítottam. :))

    A következőt február elejére tervezem. Addig szeretném csinálni, amíg vissza nem kapom a régi önmagam. :)

    A cayenne borsot belekeverted a lébe vagy külön fogyasztottad el?

    ReplyDelete
  2. This comment has been removed by the author.

    ReplyDelete
  3. Eloszor belekevertem, de annyira rossz volt ugy az ize, hogy inkabb elotte bekaptam es vizzel leoblitettem. En nem tudom, hogy legkozelebb mikor szanom ra magam, de havonta tervezek egy nap lebojt kurat es hetente egy gyumolcs napot. Nekem az egyhangusag nagyon nehzen ment es a reggeli sos viz. A 10-dik napon mar nagyon vagytam valami mas izre. Az egyik blogon olvastam, hogy volt, aki 30 napig csinalta, 15 kg. fogyott.
    Ennel nem a fogyas a lenyeg, hanem a meregtelenites, a fogyas csak egy "mellekes". Szerintem, ha jobban odafigyelsz, hogy mit eszel, akkor menni fognak le a kilok. Tavaly en egy 3 napos meregtelenites utan 23 kg. fogytam 5 honap alatt.

    ReplyDelete
  4. Még egy kérdés: nagy WC-zni tudtál? :)

    Nekem a salaktalanító tea se produkált semmi. :S

    ReplyDelete
  5. Igen, en hashajto teat ittam, amiben volt senna, es minden reggel felkeles utan megittam 1 liter vizet amiben ket csapott teaskanal tengeri so volt feloldva. Ez brutalis volt, a szo szoros ertelmeben atmosott belulrol. Ne tudd meg mi jott ki! Remiszto volt a tudat, hogy ez mind bennem volt, nem undorito volt hanem felelmetes:(

    ReplyDelete
  6. Akkor valami mást kell legközelebb kipróbálnom. :) Mert nekem semmi, de semmi hatása nem volt ennek a teának. :S

    ReplyDelete