26 June 2010

Jog és az elfeledett álmok, na és persze a gyerekek

Egy ideje nem irtam a blogra, mert sok dolgom volt, meg egy kicsit ellustultam. Este hideg van, ezért nem nagy kedvem van itt a gép elött ücsörögni, inkább bebújok a paplan alá és olvasok. Amúgy meg mára már csak én irogatok a blogra, annak ellenére, hogy családi blognak indult.
Ma kezdödött a tanfolyam. Nem valami izgalmas, néha az az érzésem, hogy rögtön elalszom. A queenslandi alkohol törvényeket tanulom. Érdekes, hogy a jog egész korán már része volt az életemnek és eddig mindig újra és újra előbukkant. Kicsi gyerekkoromban ügyvéd akartam lenni, de aztán volt egy balesetem, ez kicsit visszavágott a tanulásban. Aztán tanultam jogot a vendéglátóipari szakközépben, akkor nagyon jól ment, kitünő voltam belőle. Aztán jogi aszitensnek tanultam (ott is kitünő voltam), de azt abba kellett hagynom, pedig az volt a terv, hogy utána felvételizek az egyetemre. Na dehát ismét nem jött össze, az én hibám volt, nem voltam elég erős és nem álltam ki a döntésem mellett, inkább feladtam. Utána meg már lemondtam az álmomról. Most pedig angolul tanulom, és mondhatom nem könnyű megérteni. Rendesen húzogatom alá a szavakat, hogy majd itthon megnézzem. Jópárat még életemben nem hallottam, vagy nem ebben a  szövegkörnyezetben, és nem akar összeállni egésszé a mondat. Az előadó is felhivta a figyelmet, hogy nagyon pontosan olvassunk el minden szót, mert a rövid szavakban rejlik a lényeg, amik aztán megváltoztatják a mondat értelmét.
Holnap pedig már jön a vizsga, aztán ha az megvan regisztráltatnom kell magam, hogy megkapjam az engedélyt.

Az iskolában elkezdödött  a szünet. A Regi megkapta a félévi bizonyitványt, semmi izgalom, a szokásos kitünő eredmény. Csuppa dicséret, a tanárok nagyon megvannak vele elégedve. Mindenki azt mondja, hogy élvezet Őt tanitani, mert annyira ügyes és okos, na de nem áradozok tovább.
Andris csak három közepest a többi tantárgyra pedig jó  eredményt kapott. Persze a legjobban a töri megy neki, de médiából és kémiából is nagyon jó. Az eddigi eredményeihez képest, most nagyon rákapcsolt, sportban is remekel. Futásban és magasugrásban az évfolyabában az elsők között végzett, igy Ő az egyik aki, képviseli majd az iskolát a további versenyeken.
Talán megfogadják a tanácsaimat, és nem adják fel az álmaikat, mint régen én tettem. Eddig úgy tűnik, hogy hallgatnak rám, csak remélni tudom, hogy ez igy is marad  a jővőben is.

Szép hétvégét!

Tünde

No comments:

Post a Comment