07 June 2010

Vasárnapi művelődés

Vasárnap ebéd után elmentünk a múzumba és a galériába. Többször is voltunk már ott, de mindig találunk valami érdekeset. A galériában volt kalap kiállitás, a kijáratnál mindeki csinálhatott magának egy saját tervezésü kalapot. Adtak hozzá kartonpapirt, krepp papirt, ragasztót és mindent, amire szükség lehetett. A Regien csináltunk egy kis virágos komplét.

A házra találtunk egy másik vevőt, mivel az előző visszalépett. Azt még nem tudjuk, hogy mikor költözünk, de szeptemberig visszabérelhetjük, mert addig tuti, hogy nem költözik be az új tulajdonos.

Az étteremben mennek a dolgok, lassan elkezdem tervezni az új menüt. Szakmailag nem nagyon elégit ki ez a munka, de most ez van, lesz ez még jobb is.

A hónap végén megyek tanfolyamra, utána meglesz az étterem manager vizsgám. Ez több szempontból is jó. Először is oktathatom mint tantárgyat a jövőben, másodszor András elindithatja magyarországi bor importot, harmadszorra az étterem részére meg akarjuk kérni a szeszesital- felszolgáslási engedélyt, ehhez pedig a managernek kell rendelkeznie ilyen vizsgával.

A Regi megint megbetegedett, ismét a manduláival van gond.
Andrisak a héten kezdődnek a félévi vizsgái. Ebben a negyedévben focizik a suliban, nagyon jól megy neki.
Az 1500 méteres futásban harmadik lett a kilencedikes évfolyamban.
Azt veszem észre, hogy egyre jobban szeret suliba járni.
Andris kapott egy új telefont, kiváncsi vagyok, mennyit telefonál majd, mert ez most előfizetéses. Megállapodtunk, hogy ha túllépi a keretet, akkor elvesszük tőle. Lassanként meg kell szoknia hogy mindennek van következménye, amiért neki is vállania kell a felelősséget. Eddig is sokmindennel meg lehetett bizni, szerintem a telefonnal sem lesz gond.

A vasárnapi kirádulásról ITT  láthatóak a képek. Nem lettek annyira jók, mert iphonal csináltam.



Szép hetet.

Tünde

No comments:

Post a Comment