16 September 2010

Valamit gyorsan ebédre

Ma nem mentem dolgozni, mert pénteken és szombaton szinte egész nap bent kell lennem.
Tegnap voltam a dokinál mert fájt a sarkamban az izület vagy in(?), de annyira, hogy este már alig birtam lejönni a lépcsőn. Most kaptam gyulladáscsökkentőt, szóval jól is jött ez a kis szabadnap. Reggel elvittem a gyerekeket suliba, András is elment dolgozni igy egyedül vagyok itthon, ami azért is jó mert ritkán fordul elő, hogy egy kicsit kikapcsolódjak. Közben nézegetek munkákat is, de valami láb kimélőt kéne találni, mert az egész napos állás nem tesz jót.
Mivel magam vagyok nem akartam nagy főzést rendezni, ezért összedobtam valamit, ami igazán az én izlésem szerint készült. A Regi  nagyon válógatós és nem eszik meg mindent. Andris és András mindenevők, de András miatt nem használunk sót. Most megragadtam az alkalmat és nem kellett senkire tekintettel lennem. Volt itthon bárányhús felszeletelve, befűszereztem és szórtam rá egy kevés chili port és nagyon kevés olajon hirtelen megsütöttem. Pár perc volt az egész, mert a bárányt nem szabad sokáig sütni hiszen akkor rágós lesz. Akkor igazán finom, amikor belül még enyhén rózsaszin. De még nincs kész! Mivel én imádom a sajtot ezért a forró hús tetejére vágtam két vékony szelet kék sajtot, ami aztán pillatok alatt megolvadt. Mindezt friss paradicsommal ettem, hiszen azt is imádom. De szinte bármilyen salátával, zöldséggel nagyon finom, a lényeg, hogy ne nyomja el a sajt és a bárány finom izét.

Tünde

No comments:

Post a Comment