29 September 2010

Mozizás és főzés

A hétvégén nagy eseményen voltam túl. Befejeződőtt a Brisbane Festival, az utolsó napon volt az Into Africa, ahova az éttermet is meghivták, hogy áruljuk és népszerűsitsük az afrikai ételeket. 6000-8000 embert vártal erre fesztiválra, szóval volt mit készülni. Túlvagyunk, sikeresek voltunk és szinte minden elfogyott. Mivel az elmúlt hetekben elfoglaltak voltunk ezért vasárnap elmentünk a moziba, kikapcsolódni. Megnéztük a Varázslótanoncot, Nicolas Cage-el a főszerepben. Nem tudom, hogy azok akik látták hogy vannak vele, de nekem tetszett. Nem vagyok oda a fantasy filmekért, ez az Andris műfaja, de ez a film nagyon bejött. Hogy miért?
Hát, jó szinésznek tartom Nicolas Cage-et, a szereplők számomra új arcok voltak Alfred Molina kivételével, aki viszont jól alakitotta a gonoszt. Maga a  történet a hollywoodi sablon szerint zajlott, de mozgalmas volt. Volt némi magyar vonatkozása is, hiszen Molina alakitotta Horváthot, aki egy magyar származásu varázsló. Pont olyan volt a film, amiért elmentünk a moziba. Hiszen kikapcsolódni akartunk. Ha valaki többet akar megtudni Merlinről és a varázslókról, az ne ezt a filmet nézze meg.
Mozi után egy gyors bevásrlás és nekikezdtem a vasárnapi vacsorának. Az étrendünket gyökeresen megváltoztattuk. Nem eszünk szénhidrátokat, csak húst és zöldségeket, valamint sajtokat. A hüvelyeseket is száműztük, mivel a bennük lévő lektin  a bélfalat áteresztővé teszi, igy kialakulhat autoimmun betegség.
Ezért néha kicsit egyhangú a táplálkozásunk. Mivel mostanában kezdtük el az átállást, még csak tanulgatom és kisérletezek, hogy mit és hogyan főzzek. A hétvégén csinátam tazsint, csirkéből. A tazsin maga az edény, amiben az étel készül, de lehet az edény nélkül is csinálni. Nekem villanytűzhelyem van, ami nem alkalamas a tazsinhoz, ezért én a sütőben csináltam egy lefedhető edényben.
Vettem tanyasi csirkét és néhány zöldséget, ezek voltak az alapok. Aztán még egy kis illatos marokkói fűszer és az elengedhetetlen sáfrány, na és persze a száritott gyümölcsök és mehetett is lassú fokozaton a sütőbe.  A végeredmény isteni volt. A Regi nem szeretei a mazsolát, de igy nagyon izlett neki.

Ilyen volt a kezdéskor:


Már a tányéron:




Na és persze a lényeg. Az édességről sem mondtunk le végleg, csak most masként csinálom. Mivel nem használok lisztet, ezért valami mást kellett kitalálni. Itt jön a képbe az őrölt mandula, dió és a többi magvak. A finomra örölt kókusz liszt is nagyon jó vagy a reszelék. Cukor helyett méz, gyümölcsök illetve találtam olyan lekvárt, amiben nincs cukor, persze édesitőszer sem. Ezekből az alapanyagokból szoktam muffint csinálni, aminek nagy sikere van.

Azért most már látható az eredmény is, szépen mennek le a kilók és András is nagyon jól érzi magát. Tele van energiával. A gyerekek pedig választhatnak, hogy mit akarnak enni. A jó az, hogy nekik is izlik az új étrend és inkább azt eszik, amit mi. Többé - kevésbé:)

Tünde

3 comments:

  1. Tünde, a kaják csodásan néznek ki a maguk egészséges valójában. De hol vannak a receptek? :)

    Többet is ajánlhatsz, ha tudsz ilyen nem bonyi, megfizethető, alapanyagaiban levadászható, egészséges kaját.

    A sikeretekhez gratulálok!

    ReplyDelete
  2. Igazad van, a receptek lemaradtak:( Na de akkor mirol irok legkozelebb? Most azert jol kivagtam magam, nem igaz?!

    Koszi Hella!!

    Tunde

    ReplyDelete