05 September 2010

A titok

Ibolya kérte, hogy irjak többet a Titokról, talán másokat is érdekel.
Nincs ebben semmi ördöngösség, de nem könnyű igy irányitani a gondolatainkat. Valahogy belénk van ivódolva, hogy nem hiszünk olyasmiben, amit nem tudunk megmagyarázni. Nekem azt mondták gyerekkoromban, hogy az "álmodozás az élet megrontója", a Titokban meg arról beszélnek, hogy igenis  álmodozni kötelező, hogy teljesüljön a vágyunk. Akkor most hogy is van ez? Ezért nem is sikerült nekem elsőre, mert nem hittem benne, hiszen az lehetetlen, hogy csak a gondolataink erejével 'bevonzzunk' magunkhoz dolgokat. Pedig ha figyelmesebb vagyok, akkor észreveszem, hogy már régebben is működött ez nálam, és akkor még nem is volt tudatos.

Egy rövid példa: volt a sulinkban egy András nevű fiú; sokat álmodoztam róla, hogy egyszer majd ő lesz a párom. Később ha nem is ő, de egy másik András lett a férjem, aki sokban hasonlitott ahhoz a másikhoz. Az akadéskoskodók mondhatják hogy na persze, az András egy elég gyakori név. Ebben igazuk is van, de azért annak nem sok az esélye, hogy korban, névben, haj és szem szinben pontosan megegyező férfi lesz a férjem mint akiről álmodoztam.

A második konkrét dolog nem is olyan régen történt, amikor elromlott a vizmelegitő. Akkor éppen nem voltunk elengedve anyagilak és bizony nem a legjobbkor jött ez a kis hiba. Ki kellett cserélni, de nem volt rá pénzünk. Azon gondolkoztam, hogy pénzt kell szerezni. Na de honnan?  Mikor hazamentem keresgéltem megoldást a vizmelegitő javitására, és bevillant a  napelemes megoldás. Felhivtam az első céget, mondták hogy másnap ki is jönnek beszerelni. Nem kellett előleget fizetni, és kamatmentes részletet kaptunk sőt az állam még vissza is utalt 1700 dollárt. Ezt kértem, és meg is kaptam. A filmben pont arról beszélnek, hogy kérésünkre a válasz lehet egy ötlet is, hogy hogyan tudjuk elérni azt, amit akarunk. Szóval egyáltalán nem biztos, ha pénzt akarunk akkor majd a mienk lesz főnyeremény a lotton. De könnyen meglehet, hogy valami olyasmi jut az eszünkbe, amivel pénzre tehetünk szert.

András már az egyetem után szeretett volna Ausztráliaban letelepedni, de én akkor még nem akartam. Most mégis itt élünk. Na de elég az én siker történetemből!

A tikok cimű film és könyv egy ausztrál forgatókönyviró - producer nevéhez köthető, Rhonda Byrne-hoz. Rhonda 2004 szeptember végén felfedezett egy olyan elvet mely, úgy gondolta, csalhatatlan és kifogyhatatlan erejével áthatja életünk minden egyes pillanatát. Megdöbbentette, hogy ez az életeket átalakító titok még nem is olyan széles körben alkalmazott. Abban a pillanatban élete céljává vált, hogy ezt a tudást megossza másokkal, hogy milliárdok sorsa jobbra forduljon. Azonnal tanulmányozni és alkalmazni kezdte ezt a tudást, amelyből később a Titok cimű film majd könyv született.

Azt mondják, hogy több hires ember is ismerte a titkok és annak működését. Robert Collier (1885-1950) pl. a következőket mondta:
„Gondolj úgy vágyad tárgyára, mintha már a sajátod lenne. Tudd, hogy meg fog érkezni, ha eljön az ideje. Hagyd, hogy így legyen. Ne aggodalmaskodj miatta. Ne gondolj a hiányára. Tudd, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, hogy már most a birtokodban van."

egy másik bölcs mondás „A jó hír az, hogy amint eldöntöd magadban, hogy amit tudsz, az fontosabb annál, amit tanítottak neked, máris villámsebességre kapcsolsz a gazdagsághoz és bőséghez vezető úton. Hiszen a siker mindig belülről, nem pedig kívülről származik." Ralph Waldo Emerson (1803-1882)

A titok cimű könyvnek megjelent a folytatása is, a cime The Power (Az erő). Ebben Rhonda a szeretet erejéről beszél és arról, hogy amit adsz, azt is kapod vissza. András szerint a titok cimű könyv egy  kicsit a vallás irányából közeliti meg a vonzás törvényét a Power inkább materialista magyararázatot ad a működésére. Én még nem olvastam el a könyvet, igy nem tudok nyilatkozni róla.De ezen a websiton többet is olvashattok a témáról illetve mások sikertörténeteiről: http://www.atitok.hu/index.nof?o=0&k1=135&nyelvid=1

Mindenki abban hisz, amiben akar. Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa, ezt most akár a titok szemszögéből is nézhetjük. De úgy nem működik, hogy nem hiszel abban, hogy veled is megtörténhet. Ha azt gondolod, hogy te ezt nem tudod megcsinálni, hogy te nem vagy elég elehez, akkor nem is fog sikerülni, mert az történik meg, amire gondolsz.

Egy kis izelitő a filmből annak aki még nem látta







Tünde

8 comments:

  1. Itt meg online meg lehet nézni a filmet magyarul:

    http://www.titokfilm.hu/thesecret/

    ReplyDelete
  2. Koszi Judit, latom te is jol ertesult vagy titok ugyben. A neten van egy csomo letoltheto ebook ebben a temaban.
    Pl. itt is nagyon sok konyv van fent
    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:jxbdAkCbl9UJ:forum.timba.biz/cgi-bin/reiki/index.cgi%3Fnum%3D1145336887+%C3%ADgy+m%C5%B1k%C3%B6dtesd+a+vonz%C3%A1s+t%C3%B6rv%C3%A9ny%C3%A9t+let%C3%B6lt%C3%A9s&cd=4&hl=hu&ct=clnk&gl=hu
    Tunde

    ReplyDelete
  3. Tunde ez a bejegyzesed a leheto legjobbkor jott!ez sem veletlen!!!puszi E

    ReplyDelete
  4. Orulok, hogy ha tetszett a bejegyzesem! Veletlenek nincsenek:)

    Tunde

    ReplyDelete
  5. Kedves Tünde!

    Köszönöm a kimerítő válaszodat! Hétvégén volt egy kis időm hozzáolvasni a témához, és nagyon érdekes dolgok derültek ki.

    Hiszem, hogy nincsenek véletlenek, és oka van, hogy épp most jött elő ez a téma.

    Remélem, még dok érdekes dolgot olvashatok Rólatok :-)

    Nagyon szerencsések vagytok, hogy Ausztráliában élhettek...

    Üdv.: Ibolya

    ReplyDelete
  6. Orulok, hogy valaszolhattam a kerdesedre. Remelem tudtam segite, igyekszem erdekes tortenekkel szolgalni a jovoben is. Jo lenne hallani majd a te sikertorteneteidet is ebben a temaban.

    Tunde

    ReplyDelete
  7. Megtalaltam mind a ket konyvet ma a konyves boltbana A honap vegen meg is lepem magam mind a ket konyvel, ugy gondolom tokeletes ket alap konyv az uj otthoni konyvtaramban. csak egy boldogsag morzsa roviden...meg nem talatunk lakast holnap megyek egyet megnezni, addig is egy service apartm-ban launk...a ceg szerdaig fizette a szallast, ugy egyeztunk meg mar igy is sokat segitettek a tobbit mi alljuk. Viszont a keszpenzunk keves a ket het kifizetesehez, az angol bankszamlankrol pedig meg nem erkezett meg a penz az ausztral bankszamlara, viszont le kellett ma foglalnom a kovetkezo ket hetet...eloszor megkerdeztem a recepcion lehet e fizetni keszpenzel majd par nap mulva pedig kartyaval a maradek napokat, erre azt mondta a recepcios, bookolja nekunk az apartmant 21-eig es majd raerunk fizetni ha rendezodtek a penzugyeink!!! ITT MEG KELL JEGYEZNEM TEGNAP EGY MASIK RECEPCIOS NAGYON CSOVALTA A FEJET AZ OTLETRE...tengnap ugy fekudtem le ugy is megoldodik szepen az ugy...DE MEG AMMMMM

    MA VEGIG MOSOLYOGTAM AZ EGESZ NAPOT ES ORULOK HOGY VEGRE SYDNEYBEN JAROM A VAROST!!!

    UDV E :-)

    ReplyDelete
  8. Annyira orulok, hogy ilyen ugyesen alkalmazod a vonzas torvenyet:)))) Nagyon-nagyon sok sikert!!!! Csak igy tovabb!!! Varom a tovabbi sikertorteneteidet!!!

    Tunde

    ReplyDelete