10 October 2009

Miért is? III. Befejező rész




Az út valóban nagyon rögös volt a vizumig, de annak örülök hogy legalább megvan végre.
Nem akarom én úgy elhúzni ezt a storyt, mintha a Szabó Család lenne - titkon persze remélem, hogy lesz annyira sikres. Merjünk nagyot álmodni, nem igaz?

Visszatérve a vizumhoz.
A papirok nagy része már megvolt, Andrásnak még egy IELTS vizsga volt hártra meg a szakma elfogadtatás.
Na, a nagyon okos bevándorlási ügynök azt mondta, hogy ne erőlködjünk a IEAust-al (Engineers Australia) legyen inkább Quality Assurance Manager az Anrdás, annak fogadtassa el magát VETASSESS-el (Vocational Education Training and Assessment Services) mert az sokkal gyorsabb. András persze belement, mert az okos bevandolási ügynök azt mondta, ha megvan a permanent vizum akkor mar ennek a szakma elfogadtatásnak nincs jelentősége majd akkor minden gond nélkül lehet Ő még villamos mérnök. Na persze ...., ezt mára tudjuk, hogy nem igy műkődik. András beadta a papirokat, amiket minden gond nélkül valóban nagyon rövid idő alatt el is fogadtak. Következő lépés az angol vizsga, ez is simán ment egy rövidebb felkészülés után. Beadtuk a papirokat a Bevándorlási Hivatalnak, mert közben meglett a cég nominálása is. Addigra már szép kis summát költöttünk az egész vizum ügyintézésre, mert az ügynök gyenge pontja a matek volt. Minden alkalommal más és más összegeket mondott, mindent felszámolt, még talán azt is, hogy mennyi levegőt szivtunk be az irodájában. Mindig emlékeztetni kellett a szerződésben foglaltakra. Azért kedves XY nem ebben állapodtunk meg, nem ez van a szerződésben stb. Erre mindig az volt válasz, hogy "Gyerekek nyugi, minden rendben  lesz .....". Én közben elmentem melózni az Olasz Club-ba mint chef, ez azért is volt jó, mert én voltam a tanuló vizumnál a main applicant  szóval én tudtam full time-ban dolgozni az iskolai szünetben. A vendéglátásban a karácsonyi időszakban nagy a hajtás, András üzeme viszont bezárt két hétre.


Pár hónap múlva elkezdhettük intézni az orvosi papirokat, minden rendben is ment egészen addig amig nem találkoztunk az orvossal. Ekkor már karácsony előtt álltunk és nagyon reméltük, hogy karácsonyi ajándéknak megkapjuk a vizumot. A lényeg az, hogy elmentünk az orvoshoz. Én a Regivel együtt mentem be, mig a két fiú egy másik orvoshoz. Először a Regit vizsgálták meg, én emelgettem fel-le a vizsgáló asztalról és közben nagyon izgultam, hogy minden rendben menjen. Mire rám került a sor, addigra már felment a vérnyomásom, ami a dokinát kiütötte a biztositékot és nem irta alá a papiromat csak a Regiét. Kérdeztem hogy mi a baj? Azt mondja: magas a vérnyomásom. Mondom neki, ideges vagyok meg most tornáztatott meg, persze hogy felment a vérnyomásom. De nem hatottam meg. Megkérdeztem tőle, hogy a szemfenék vizsgálatnál látott-e valami nyomot, ami a magas vérnyomásra utal? Azt nem, de most éppen magas - szoval ennyi, mehetek a háziorvoshoz kivizsgálásra majd utána talán aláirja a papiromat. Erre már baromira mérges voltam és furdalt a bűntudat, hogy miattam nem lesz meg a vizum Karácsonyra. Kivágtattam a rendelőből, Andrásék addigra már kint voltak. Nem is mondtam nekik semmit, csak lerohantam elszivni egy cigit, mert azt hittem, hogy felrobbanok a méregtől, meg aztán már nagyon sirhatnékom volt.
Mikor lenyugodtam visszamentem hozzájuk és elmeséltem hogy csak a Regi papirját irták alá (akkor Ő majdnem 5 éves volt). De kiderült, hogy Andrásnak és az Andrisnak szintén el kell mennie kardiológushoz, mert gond van az András vérnyomásával és az Andrisnak szivzöreje van. Na most hogyan keritsünk szakorvost néhány nappal Karácsony elött? Ilyenkor már minden szakorvos szabadságon van legalább január közepéig. Végülis András talált egy helyet, ahol megnézték őket január első hetében - ez volt a legelső elérhető időpont - én meg elmentem a háziorvoshoz. Az orvos megmérte a vérnyomásomat és jót nevetett azon, hogy nekem magas a vérnyomásom. Mert persze Ő teljesen normálisnak itélte, és csak vérvételre küldött el. Kaptam egy nagy kannát is, hogy 24 órán keresztül  abba gyüjtsem a vizeletet. Pár nap múlva megvolt az eredmény - persze hogy nincs kronikus magas vérnyomásom és nem kell gyógyszeres kezelést kapnom.
Mindezek a vizsgálatok előre nem tervezett extra költséget jelentettek. Az külön sokk volt, amikor a kardiológus megmondta mennyibe fog kerülni az Andrásék vizsgálata. Még szerencse, hogy épp iskolai szünet volt és full time-ban dolgoztam, de igy is elment egy heti fizetésem a cécóra.

András közben felhagyott a só fogyasztásával, ami a gyógyszerekkel együtt annyira lecsökkentette a vérnyomását, hogy abba kellett hagynia a gyógyszert. A kardiológus is happy volt és egyetértett a gyógyszeres kezelés felfüggesztésével.

Andrisról tudtuk, hogy szivzöreje van. Még Magyrországon jártunk is vele orvoshoz, de szépen lassan kezdte elnőni és szerencsére nem volt annyira aggasztó, hogy rendszeres orvosi ellenőrzést igényelt volna. Ezt az itteni kardiológus is megerősitette, szerinte is alig észlelhető a zörej. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a Reginek is szivzöreje volt, kb. annyira súlyos, mint az Andrisé.

Január közepére megvolt az orvosi papir, amit személyesen vittem be a Bevándorlási Hivatalba. Február első napjaiban meg is jött a válasz, a Grant Letter - megvan a vizum.

Mivel tanuló vizummal voltunk itt, a permanent vizumra a kérelmünk offshore beadvány volt, ezért a vizumot is külföldön pecsételik majd be. Gyorsan repülő jegyeket keriteni Új-Zélandra, mert oda a magyaroknak nem kell vizum és közel is van. Egy utazási irodában dolgozó magyar lány talált is nekünk jegyeket még arra a hétre. Öt napot kellett kint töltenünk, ezért pénteken indultunk, hogy a hétvége is beleessen és hétfőn mehetünk is az aucklandi követségre bepecsételtetni a vizumot, szerdán meg jöhetünk haza. Persze, hétfő helyett kedd lett a bepecsételés napja, de akkor az már nem számitott. A Reginek nagyon emlékezetes volt az ötödik születésnapja mert az Aucklandben töltöttük.

Mikor meglett végre a vizum, akkora ürességet éreztünk - hosszú hónapok óta nem volt mit csinálni, elértük a célunkat. Ennyi volt. Most már ugyanazok a jogok illettek meg, mint bármelyik más ausztrált. Vége volt a 20 órás munka limitnek, nem kellett fizetni az orvosért. Az Andris iskolájáért sem kellett többé fizetni. Szóval jóra fordult minden, én mégis szomorú voltam. Valahogy túléltük azt az időszakot és persze hamarosan találtunk más intéz valót.

Hát nagyjából igy lett meg a vizumunk. Igy váltunk diákból állandó lakossá. Nem ijedtünk meg a nehézségektől, sőt ezek vittek előre minket. Soha nem adtuk fel a reményt. Igy visszagondolva, persze már megszépültek az emlékek, de voltak nagyon kilátástalan pillanatok is. Nem hiszem, hogy még egyszer lenne erőm végigcsinálni. Nekünk sem volt könnyű, de ahogy követem az újabb és újabb bevándorlási hireket, aki most akarja a tanuló vizumot állandóra átváltani, annak még nálunk is sokkal nagyobb türelemre és kitartásra lesz szüksége. Szóval kössétek fel a gatyátokat - mi szurkolunk.





bejegyezte: Tünde
belekontárkodott: András

2 comments:

  1. Szia,

    Köszönöm, hogy megosztottad velünk a történetetek. Andrásnak sikerült végül a villamosmérnöki szakmájában elhelyezkedni vagy a minőségis területen maradt, ami honosítva lett? Mennyi időn belül tudott szakmájában (akármelyik is legyen :) ) elhelyezkedni? Sikerült már elérni azt a vezetői szintet, amit itthon töltött be? Vagy ez nem volt cél?

    Szép napot,
    Hella

    ReplyDelete
  2. András nem dolgozik villamos mérnökként, mert nem tagja az IEAust-nak, de nem is nagyon akar szerintem ezzel foglalkozni, de persze nem nyilatkozhatok a nevében. Most éppen más területen próbálja ki magát. A legfőbb cél a nyugodt élet volt és nem a magasabb fokozat a szamárlétrán. Nem akarok senkit sem álltatni, de én még nem találkoztam itt olyan magyarral, aki bármely cégnél magas poziciót töltött volna be. Márcsak azért sem, mert akinek van egy kis sütnivalója az saját céget csinál és maga malmára hajtja a vizet. Nekem is elegem van abból, hogy más profitál az én tudásomból, szóval januárban kilépek. Ez lesz az utolsó karácsonyom a Regattában:)))
    Tünde

    ReplyDelete