06 October 2009

Miért is?




Ma napközben elgondolkoztam azon, hogy pontosan mit is irhatnék Hella kérdésére.
Mikor eljöttünk egészen világos volt, hogy miért hagyjuk el azt az országot, ahol eddig éltünk. Aztán az évek során lassan feledésbe is merült az eredeti ok.
Mikor elkezdtünk foglalkozni a gondolattal, András már elég magas poziciót töltött be egy energia kereskedő cégnél, és tudtuk, hogy annál magasabbra már nem tud feljutni anélkül, hogy valakinek ne lenne a "csókosa" ha értitek, hogy mire gondolok. András pedig nem olyan ember, aki azért akar előrébb jutni, mert haverja ennek vagy annak, szereti ha azért ismerik el, mert valóban jól csinálja a munkáját. Aztán láttuk, hogy az ország szekere nem nagyon fog felfelé indulni, és szerettünk volna a gyerekeinknek biztos jövőt biztositani. Ami a magyaroszági körülmények között nem könnyű. Le a kalappal azok előtt, akik még rendületlenül próbálkoznak szinten maradni. Mi bevallom nem vagyunk olyanok, akik bármi áron, csak és kizárólak Magyarországon képzelik el a jövőt. Andrásnak a folyamatos hajtástól egészségügyi problémái voltak, bevallom nem akartam fiatalon megözvegyülni. Nagyjából talán ennyi lenne, ami eszembe jutott.
De miért pont Ausztrália? Kérdezhetnétek.
Szóval eldöntöttük, hogy elmegyünk. Mindenképpen angol nyelvi környezetbe akartunk élni, hiszen András beszélt angolul. USA-ba nagyon nehéz bejutni ergó kilőve. Kanada szintén olyan ország ahova nem könnyű kivándorolni és ott hideg is van. Nálam kizáró ok volt a hideg és a tél. Sajnos nekem téli depresszióm volt (van?), nekem minden tél maga volt a gyötrelem. Szóval csak tél ne legyen!
Anglia pont ezért már szóba sem került. Aztán eszünkbe jutott Ausztália.
András már az egyetem elvégzése után ki akart jönni, de akkor én még nem akartam eljönni Magyaroszágról. Utána meg jöttek a gyerekek és szépen megfeledkeztünk Ausztráliáról.
Ha már megvolt a cél, már csak azt kellett eldönteni, hogy hogyan is tudunk ide kijutni. Beszéltem a Bertók Zolival, aki nem tanácsolta, hogy ide vándoroljunk ki mert András akkor már 36 éves volt, pontokat veszit meg ilyesmi. De ha már a fejünkbe vettük, akkor nem akadunk meg ilyen kis problémán, kerstünk további lehetőségeket. Igy került szóba a tanuló vizum, aztán ha már itt vagyunk biztos lesz valami megoldás. Ami volt spórolt pénzünk erre a nagy kalandra áldoztuk. A kigondolástól a megérkezésig kb.10 hónap telt el. Otthon ami papirt lehetett leforditattuk, amilyen igazolásokat csak lehetett beszereztük, mert mi a permanent vizumra készültünk. 2004 október 11-én megérkeztünk 4 bőrőndel és a két gyerekkel. Nagyon nehéz volt a bucsúzás a szülőktől, barátoktól, rokonoktól. Az én szüleim boldogan adták áldásukat a kitelepülési ötletünkre, mert tudták, hogy jól döntünk, nekik is fontos volt, hogy az unokáik jobb körülmények között nőhetnek fel.
A megérkezés utáni időszak nagyon olyan volt, mint egy nyaralás. Aztán persze gyorsan kerestünk egy bevándorlási ügynököt, hogy lássuk, hogy akkor milyen lehetőségeink vannak. Nem nagyon akarom részletezni, de persze az az elgondolás elbukott, hogy András után legyen meg a permanent vizum. Semmi különös oka nem volt, csak anyagi. Mivel én szakács végzetséget szereztem ez sokkal egyszerűbbnek látszott és gyorsabbnak is. Persze az is számitott, hogy én fiatlabb vagyok Andrásnál , néhány év is sokat nyom a lattba a pontok számolgatásánál. Aztán milyen érdekes, mégis az András után lett meg a vizum. De ez már legyen egy újabb történet.
Most visszatérek a főzőkanálhoz, mert lassan vacsora idő van és még összekéne dobnom egy Napoli szószt.





Tünde

2 comments:

  1. Köszönöm a választ!

    Kifeküdtem ... Te aztán tudod, hogy tedd érdekessé a blogot és hogy csalogasd vissza a látogatókat ... :)))))))

    Várom a folytatást! :)

    ReplyDelete
  2. Örülök, ha tetszik amiket és ahogyan irok.
    De nélküled nem jött volna létre ez a post.

    Tünde

    ReplyDelete