Szombaton bementünk a bevásárlóközpontba, hogy Andrásnak vegyünk egy új nyakpárnát. A régiben már összeállt a tömés, ha jól emlékszem vagy 6 éve vettem az Ikeában. Talán ez is az oka, hogy mostanában nem alszik valami jól.
Minden hétvégén rengeteg ember indul útra, hogy nézelődjön és vásároljon, ezért szombatonként vannak a legtöbben. A Big W-ben bemondták a hangosbeszélőben, hogy keresnek egy kisfiút, aki elveszett. Mivel nem találtunk párnát gyorsan ki is jöttünk, ezért nem tudom, hogy mi lett a fejlemény. Utána bementünk egy másik boltba is, ott arra lettem figyelmes, hogy egy kisfiú bömbölve keresi az anyukáját. Még mondtam is az Andrásnak, hogy talán segiteni kéne, amikor egy idősebb nő felkarolta szegény fiúcskát és odavitte az eladókhoz. Aztán egy másik idősebb nő átment vele egy másik boltba, hogy ott is keressék az anyját.
Valahogy nagyon furcsállottam, hogy egy eladó sem ment oda a gyerekhez korábban hogy megkérdezze, hogy miért is sir. Pedig több dolgozó is megnézte, és elment a kisfiú mellett. Miért egy vevőnek kell segiteni???? Na, ezt nem értem.
A másik ami nagyon megdöbbentett, hogy később láttuk ismét a kisfiút a meglelt anyával. A nő nem is figyelt a gyerekére, csak nézelődött itt és ott. Szegény gyerek meg loholt utána. Nem is fogta a gyerek kezét, hanem méterekkel előtte nézelődött. Igy nem is csodálom, hogy lépten-nyomon elhagyja a gyereket. Nem akarok én senkit sem bántani, de nem tudom hogy ez a szülői magatartás milyen nevelési módszer része. Annyira sajnáltam a kisfiút, mert olyan nagyon kétségbe volt esve.
Én a mai napig fogom a Regi kezét, főleg tömegben. A Regi sajnos szeret lemaradni és elnézelődni, de én mindig rajta tartom a szemem.
Tünde
No comments:
Post a Comment