04 February 2011

Beszéljünk a filmekről......

Nem nagyon szoktam erről beszélni, de aki közelebbről ismer tudja, hogy a filmek nagy szerelmese vagyok. Eddig már több ezer filmet sikerült összegyüjtenem. Nem vagyok nagyon válogatós, de azért persze nekem is vannak kedvenc filmjeim. A vigjátékok szinte minden mennyiségben jöhetnek, de nagyon szeretem az életrajzi filmeket is. Most el is érkeztem a postom apropójához. Ma megnéztem a "Király beszéde" cimű filmet. Valami fantasztikus volt, és nem csak azért mert a történelem egyik meghatározó személyéről szólt, hanem azért is mert régen hallottam ennyire szépen beszélni az angolt. A történet Albert yorki hercegről szól, akit Lionel Logue egy ausztrál beszédtanár gyógyit ki a dadogásából. Persze most nagyon egyszerűen fogalmaztam. Hiszen a filmnek van egy sokkal mélyebb mondanivalója is. A két különálló társadalmi helyzetben lévő ember elmélyülő barátságáról szól valamint egy kis betekintést is nyerhetünk az egyik legősibb királyi udvar rideg falai közé. Albert lassan feltárja logopédusa elött, hogy milyen volt a gyermekkora és ezekből a beszélgetésekből megtudhatjuk, hogy mennyire mélyen gyökeredzik a dadogásának és hirtelen természetének az oka is.

Lionel szerepét Geoffrey Rush alakitja, aki itt Queenslanben egész pontosan Toowoombaban született. Nagyon jól alakitja a laza természetü ausztrált és roppant tisztán és szépen beszéli az angolt, ami általában nem jellemző az ausztrálokra. Lionel a filmben az egyedi légzéstechnikát és a pszichológiát közösen alkalmazva tanitja meg Albertet (majd a koronázás után VI. György királyt), hogy hogyan tudja legyűrni a dadogását.
 A másik főszereplő Colin Firth, aki VI. Györgyöt alakitja. Láthattuk őt a Büszkeség és Balitélet cimű sorozatban, de szerepelt a Bridget Jones naplójában vagy a Mamma Mia! cimű filmekben csak, hogy néhányat emlitsek. Nagyon bravúrosan formálja meg a beszédhibáját és gyermekkori komplexuasit legyűrni képtelen herceget. Egy kis érdekesség vele kapcsolatban, hogy miután járt Magyaroszágon és megkóstolta a magyar ételek nagyon elismerően beszélt az országról és az ételekről egyaránt.

Mind a két szinész fantasztikus alakitást nyújt a filmben, szinte már sajnáltam, hogy olyan hamar vége lett pedig közel két órás. Megérdemlten kapták meg a Golden Globe dijakat és remélem, hogy az Oscar Gálán is ilyen sikeresek lesznek. Nekem nagy élmény volt a film és csak ajánlani tudom mindenkinek aki egy tartalmas filmre vágyik.

3 comments:

  1. Pont ma mondtam a férjemnek, hogy szeretném megnézni ezt a filmet :)

    ReplyDelete
  2. Mar regen lattom olyan filmet, ami ennyire megerintett volna. Pedig en csak minosegi filmeket gyujtok. Azt is nagyon ertekelem, hogy olyan szepen beszelik az angolt a filmben. Nekem kulonben is a british english tetszik. Nos, gyerekeket adjatok le a nagyszuloknel es popcorn-ra fel!
    Tunde

    ReplyDelete
  3. Szerintem kénytelen leszek megvárni, mire kijön dvd-n, vagy le tudjuk tölteni...

    Kedves Tünde!
    Kérlek nézz be hozzám egy ölelésért:
    http://alexandragasztroblogja.blogspot.com

    ReplyDelete