27 September 2009

Hússal töltött szőlőlevél

Úgy gondoltam, hogy ma egy kicsit elkalandozok a gasztronómiábnóan. Meg szeretnélek ismertetni titeket egy kicsit az arab konyha izeivel. András nagyon szereti ezt az ételt. Itt konzervben is lehet kapni, de természetesen meg sem közeliti a frissen készültet.


Hússal töltött szőlőlevél

Hozzávalók: 12 db szőlőlevél,
1 pohár sózott, fokhagymás joghurt.
A töltelékhez: 40 dkg darált bárányhús (lehet marhahús is),
5 dkg rizs, só-bors. ízlés szerint.
2 gerezd zúzott fokhagyma,
1/2 evőkanál kapor,
2 fej hagyma,
5 dl marhahúsleves (kockából),
4 evőkanál olaj,
2 kávéskanál paradicsom-püré

Ekészités:
A szőlőleveleket megmossuk, forró, sós vízben 5 percig főzzük, majd lecsurgatjuk és félretesszük.
Az apróra vágott hagymát olajon üvegesre pároljuk, majd belekeverjük a paradicsompürét és a húsleves felét. Felforraljuk, majd beletesszük a rizst és kb. 10 percig lassú tűzön főzzük.
Amikor kihűlt, beletesszük a darált húst és az apróra vágott kaprot.
Minden szőlőlevélre teszünk egy kanálnyi tölteléket, majd összegöngyöljük, és egy tűzálló tálon egymás mellé helyezzük.
A maradék húslevest ráöntjük és takaréklángon még kb. 40 percig főzzük.
Forrón fokhagymás joghurttal leöntjük, tálaljuk.



Szőlőkúra kívül-belül 

A szervezet sav-bázis egyensúlyának felbomlása, savas irányba tolódása igen ártalmas lehet. A gyümölcskúrák hatása a feltételezésektől eltérően lúgos; évenként egy-két tisztítást nagyon meghálál a szervezetünk.
A szőlő teljes értékű táplálék. Akár esszük, akár a levét isszuk, élettani hatása rendkívül kedvező, ásványi anyagokban és gyümölcssavakban gazdag, így segíti a szervezet harmonikus működését. Igen nagy a vértisztító és az idegerősítő hatása, jó izomregeneráló, a bélbetegségeket is gyógyítja, fokozza az epe elválasztását, megakadályozza a vese- és a hólyagkövesedést. Reuma vagy májbetegségek esetén a fehér szőlő előnyös, hasmenés ellen a savanyú szőlőket ajánljuk.
A szőlő gyümölcssava oldja a felső szarupikkelyeket, ezzel segíti a sejtregenerálódást, a kék szőlő levelének kivonata vízhajtó hatású, a szőlőmagolaj táplálja a bőrt, az őrölt szőlőmag pedig a tisztításról és a hámlasztásról gondoskodik.
A gyümölcs leveléből készített fürdő is tisztít és méregtelenít. A friss, megmosott szőlőleveleket tedd közvetlenül a vízbe, a szárított leveleket pedig kis zacskóban lógasd bele. A fürdő után borecetes testápolás ajánlott, majd rövid időre bugyoláld be magadat melegen.



Jó étvágyat!
Tünde


No comments:

Post a Comment